A legtöbb embert, saját szenvedélyei irányítják és elcsodálkoznak, amikor megjelenik az életükben a szenvedés, a sorscsapás, a leragadás és az anyagival való azonosulás. Soha nem az élet felől jön a szenvedés, a gyötrelem mindig valamilyen múlandóhoz való ragaszkodásunkból ered.
"Nagy Sándor végakarata az volt, hogy úgy temessék el, hogy a két keze legyen kint a koporsóból. A tanácsadói kérdezték: de miért uram? Azt felelte, hadd tudja a nép, hogy világhódító voltam, és mégis üres kézzel távozom e földi színpadról. Így megmutatom, hogy minden ragaszkodás haszontalan ezen a Földön."
(Osho)
Ha az ember szenvedélyeitől megszabadult, már nincsen szükség arra, hogy harcoljon ellenük. Merjünk tévedni és hibázni, ez a bátorságunk jele.Ha felismertük a tévedést javítsuk ki. Az ember, amíg rá nem döbben a létezés titkaira, csak a döntéseiben lehet szabad. Döntésképtelenségeink tesznek tönkre, mert felemésztik életenergiánkat a felesleges lelkifurdalásaink által.
A hibák csak arra valók, hogy rájöjjünk a megoldásra. A középút és a döntéseink következményei mindig jelzik azok helyességét. Amire összpontosítunk, az gyarapodni fog, ezért nem mindegy, hogy mi köti le a figyelmünket: amit szeretünk, vagy amit utálunk. A hazugság és a szenvedés, ha nincs táplálva hittel és életerővel, összeomlik. Mi kölcsönzünk neki hosszú életet. Ha nem tulajdonítanánk hatalmat a szenvedésnek, nem maradhatnának a felszínen, a tudatalattiban maradna, mint értékes tapasztalat.
Zsuzsa, Budapest
